Donna Mamma logó

Ünnepeljétek egymást Budapesten! Valentin-napi programajánló

A Valentin-napi nyüzsgés elől nehéz elmenekülni: valamilyen formában biztosan szembejön velünk valami, ami emlékeztet, hogy közeleg a szerelmesek ünnepe.

Ezen a napon, mint tudjuk, a szerelmes párok ünneplik egymást, ajándékot adnak egymásnak, és ezen a napon különösen figyelemmel vannak arra, hogy a lehető legromantikusabban fejezzék ki azt, hogy mennyire szeretik egymást.

A Valentin-nap több évszázados történelmével már szinte hagyomány – amit sokan hagyományosan is ünnepelnek meg, a hagyományos, bevált ajándékokkal, pl. csoki vagy rózsa. 

Mi a Donna Mamma pizzériában tiszteljük a hagyományokat, efelől tanúskodhatnak is az eredeti, hagyományos módon készülő nápolyi pizzáink. Viszont nyitottak vagyunk az újra, és úgy valljuk, hogy a pizzázás is egy remek Valentin-napi program mindenki számára!

Valentin-nap: nem csak a szerelmeseké?

Való igaz, hogy történelmi múltjából adódóan a Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, azonban ez napjainkban már kezd kicsit átalakulni.

Igaz, még mindig főként a szerelmeseket célozzák be a különböző cégek a hirdetéseikkel, illetve a páros kedvezmények sem ritkák ilyentájt. Vitathatatlan, hogy egy közös élmény bármelyik kapcsolatot képes jobban elmélyíteni, hiszen ilyenkor általában valami olyan programra esik a választás, ami nem mindennapi: legyen ez egy kiruccanás vagy egy ajándékozás, ezek olyan dolgok, amik kizökkentik az embert a napi rutinból és egy kis színt varázsolnak bele.

Azonban egyre népszerűbb, hogy a szerelmeseken kívül a barátok is tartják a Valentin-napot: külföldön, leginkább Amerikában ezt úgy ismerik, hogy “Galentine’s”, amiben a Valentine, azaz a Valentin angol megfelelője fedezhető fel. A “gal” angolul havert, pajtást jelent, így a “Galentine” szó ötvözi a Valentin-nap hagyományos értékeit, miszerint a szeretetet ünnepeljük, viszont a baráti szeretetet.

Ez a Galentine nap hivatalosan február 13-ára esik, a Valentin-nap előtti napra, de ettől függetlenül sokan ünneplik 14-én is a Valentin-nap helyett, vagy amellett párhuzamosan. 

A Valentin-naphoz hasonló módon itt a közeli barátok ajándékozzák meg egymást vagy szerveznek valamilyen programot, hogy hálát adjanak egymásnak a szoros baráti kötelékért.

Sőt, van, ahol a baráti szeretet ünnepe kifejezetten a Valentin-nap lényege, ellentétben a jól ismert szerelemünnepléssel. 

Ha minket kérdeztek, mi úgy véljük, hogy a barátság és a szerelem fontossága és szerepe összemérhetetlen: teljesen más jellegű kapcsolatokról van szó, és egy gyerekkori legjobb barát vagy barátnővel sokkal másabb kapcsolatot ápolunk, mint a párunkkal. Mindkettő intim és meghitt a maga módján, de mégis más – és pontosan ettől lesznek olyan különlegesek!

Budapesti Valentin-napozás

Budapest a végtelen programlehetőségek tárháza, és ez Valentin-napkor sincs másképp!

Akár kettesben szeretnétek tölteni ezt a napot, akár barátokkal, esetleg egy dupla randi keretében veszitek nyakatokba a várost – Budapesten biztos, hogy találtok valami kedvetekre valót! 

Ha az idő szép, és inkább a városnézés felé hajlotok a társasággal vagy a pároddal, akkor a budai vár egy klasszikus, de annál szebb választás. Nem csak egy nagy múltú műemlék, aminek elengedhetetlenül fontos történelmi vonatkoztatása van, hanem egy tökéletes kiruccanás helyszínéül is szolgál.

Ha kettesben látogattok el, akkor egy naplemente nézés a Dunára néző budai várból szinte filmbe illő élmény lehet! 

Pároknak és társaságoknak is élvezetes lehet a budai vár körbejárása. Építészeti szempontból is egy lélegzetelállító helyről van szó, ahol megannyi történelmi értéket meg lehet csodálni a múltból. Ilyen Savoyai Jenő lovasszobra, ami alatt a város pesti oldalára remek kilátás is nyílik. 

A budai vár egy garantáltan maradandó élmény, barátoknak és pároknak egyaránt – remek emlékekkel és fotókkal gazdagodhattok egyaránt!

Ha viszont egy kicsivel pörgősebb programra vágynátok, vagy esetleg a Budai várat már ezerszer láttátok, akkor bátran ajánljuk a szabadulószobák kipróbálását!

A szabadulószobák lényege, hogy egy bizonyos pályát kell teljesítenetek, ahol különböző logikai vagy ügyességi feladatokat kell megoldanotok együtt, meghatározott időintervallumon belül – ez általában 60 perc szokott lenni. 

Szabadulószobába már két főtől is mehettek, vagy csoportban – a feladatok csapatmunkán és együttműködésen alapulnak, így pároknak és baráti társaságoknak egyaránt tökéletes választás!

A szabadulószobák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így Budapesten is sok, változatos témájú szabadulószoba közül választhattok.

Különösen jó választás lehet, ha te magad, a párod, vagy a baráti társaság szereti az ügyességi játékokat és videójátékokat, így az élményt nem csak a képernyőn tudjátok átélni!

Étel- és italmámor Budapesten

Szinte biztos, hogy a budapesti programozás közepette a társaság megéhezik, vagy esetleg valahová beülnétek egy kávéra, esetleg egy italra.

Budapesten szinte minden sarkon található egy kávézó, azonban ha már egy különleges napról van szó, tanácsos ilyenkor egy hangulatos helyet választani, hogy ebből is egy élmény legyen!

A klasszikus kávézók mellett megtalálhatóak a város szívében olyan helyek is, amik valamilyen témával rendelkeznek. Az olvasás szerelmeseinek a könyvesbolttal egybekötött kávézók remek választásnak bizonyulnak, de vannak olyan helyek is, amik a romkocsmák sajátos hangulatát idézik. Az állatbarátoknak pedig szívesen ajánljuk a figyelmébe azokat a kávézókat, ahol a kávéjukat különböző állatok társaságában fogyaszthatják el, ilyen például a híres Zoo Café.

Ha pedig egy ital mellett döntötök a nap zárásaként, akkor a romkávézók mellett a romkocsmák egyedi, kreatív atmoszférája remek választás lehet, ha egy fiatalos élményre vágytok!

Ha pedig egy kifinomultabb, elegánsabb helyet kerestek, akkor Budapest koktélbárjai közül válogathattok – itt is tudtok olyan helyeket választani, ahol nem csak az elegancia, hanem valamilyen tematika is közrejátszik, például a Rumpus Tiki Bar a trópusi hangulatot hozza el nektek a belvárosba.

Egy Valentin-napi pizza a tökéletes napért

A pizza időtlen népszerűségnek örvend, és fogadni mernénk, hogy te is szívesen ülsz be a pároddal vagy a barátaiddal egy pizzára – miért is legyen ez másképp Valentin-Napon?

A Donna Mamma igazi, autentikus olasz pizzákkal várja minden régi és új vendégét, ahol a pizzázás nem csak remek hangulatban telik, hanem egy igazi olaszos élményt is nyújt. 

Pizzériánk akár tervezetten, akár spontán egy remek választás – a rendeléseiteket villámgyorsan elkészítjük, így ha csak energiára van szükségetek a nap további kalandjaihoz, akkor nálunk nem kell órákat várakoznotok!

Viszont ha egy kifinomultabb étkezésre vágytok, akkor is szeretettel várunk titeket a Donna Mammában! Pizzériánkban arra törekszünk, hogy az igazi nápolyi pizzák ízvilágát teremtsük meg, és hogy egy egyedi élményt nyújtsunk minden egyes vendégünk számára. 

A Valentin-napi programok mellett bátran ajánljuk számotokra pizzériánkat, hogy ez a különleges nap a legjobb hangulatban teljen!

Tetszett a bejegyzÉsÜnk?

Oszd meg Facebook-on
Oszd meg Twitter-en
Oszd meg LinkedIN-en
Oszd meg Pinterest-en

Don't call us.
we will coconut
you!

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua.